A Connected Bodies Team előadásában
Munkabemutató a smART! XTRA // FREQUENCIES eseméynén a TRAFÓban 2017 januárjában. https://trafo.hu/programok/frekvenciak
Agyhullám alapú interaktív performansz (2017-2018)
Harsányi Réka (programozás vizuál), Szűcs Dóra Ida (tánc, koreográfia) és Bolcsó Bálint (zene, sound design)
Az új technológiai eszközök megjelenésének köszönhetően könnyedén tudjuk mérni az emberi test adatait, mint például a szívverést vagy izzadást, melyekből bizonyos helyzetekben lehet következtetni viselőjük érzelmi állapotára. Megjelentek már olyan agyszenzorok is, melyek egy hozzájuk tartozó program segítségével elemzik a viselőjük agyi aktivitásán, illetve az arckifejezések alapján azt, hogy éppen hány százalékban figyel vagy unatkozik, örül vagy mérges. Az CONNECTED FEELINGS / ÖSSZEKAPCSOLT ÉRZELMEK interaktív performanszban ezeket az adatokat vizuális formában szeretnénk megjeleníteni, úgy hogy a nézők is egyértelműen be tudják azonosítani azokat és összefüggésbe tudják hozni az adott mozdulatsorral vagy cselekménnyel. Az előadás második felében ők is “alkotókká” válhatnak azáltal, hogy beleszólhatnak a történetbe. Természetesen bizonyos reakciókat le tudnak olvasni a táncos, előadó gesztusaiból is, de az agyszenzor segítségével a nem-látható biológiai reakciókat is megismerhetik. A táncos mintegy tükörként megjeleníti a szemben ülő, álló néző érzéseit, azáltal hogy ösztönösen lemásolja arckifejezését, majd szubjektív interpretációban egy koreografált mozdulatsorrá alakítja. Az agyszenzorból érkezett adatok absztrakt hangfolyamként csendülnek fel. A táncos különböző érzelmei pedig Peter Handke: Önvád c. művéből kivetített, robothangon felolvasott idézeteket vezérlik.
fotó: Szakács Emese Biborka